Huszadik fejezet

Skywalker mester odadobta a köpenyét Kamnak, és mialatt kezébe vette a fénykardját, így szólt:

- Köszönöm, Kam. Megtennéd, hogy egy darabig figyelsz a többiekre?

- Ahogy óhajtod, mester - válaszolta Kam, azzal elsietett.

Mialatt én is megmarkoltam a fénykardomat, Luke tetőtől-talpig végigmért, és csendesen megjegyezte:

- Erre semmi sem kényszerít minket, Keiran.

- Szerintem meg. kell tennünk - válaszoltam fanyarul vigyorogva. - És azt hiszem, szeretnél feltenni nekem egy kérdést.

Luke bólintott, és feltette:

- A kettőnk párbaja a távozásod előjátéka?

A hangjából érződő fájdalom késként hasított belém, és a gerincemhez szegezte a szívemet. Luke az elmúlt napokban azt látta, hogy a Jedi Akadémiáról szőtt álmai szertefoszlanak. Gantorist elevenen megsütötte a saját haragja és gyűlölete. Kyp, a legígéretesebb tanítvány egy ősi gonosz hatása alá került, és eltűnt. Mara Jade, a néhai Császár egyik legmegbízhatóbb Erő-használója eljött az Akadémiára útmutatást keresni, de alig egy héttel később úgy döntött, hogy távozik, és még azon a reggelen el is utazott Han Solóval és Lando Calrissiannel a Millennium Falcon fedélzetén.

Dacára annak, hogy a Jedi-képző alig egy hónapja működött, az ígéretes tanítványok megdöbbentő iramban fogytak. Luke kérdéséi vehettem volna a képességeim megerősítésének is, de tudtam, valójában azt jelzi, mennyire legyőzöttnek érzi magát pillanatnyilag. Meg tudtam érteni őt, mert Mara Jade távozása miatt jómagam is becsapottnak vagy inkább elárultnak éreztem magam.

Találkoztam vele azon a bizonyos reggelen, amikor is beállítottam hozzá, hogy futni hívjam.

- Készen vagy? - kérdeztem vidáman, de a jókedvem nyomban elillant.

- Aha... - dünnyögte Mara -, de nem a futásra. - A kamrája közepén állt, és azt a színváltó pilótaruhát viselte, amelyben megérkezett a Yavin-4-re. Az ágyát bevetette, és a Jedi-köpenye takarosan összehajtva feküdt a priccsen, a zsákja mellett. A sötétbarna ruhadarabra mutatott, és hozzátette: - Ezt itt hagyom. Valaki talán még hasznát veszi.

Nekitámaszkodtam az ajtó keretének - ezzel elálltam az útját és megjegyeztem:

- Mintha arról lett volna szó, hogy nem hagyod félbe azt, amibe belekezdesz.

A szeme nyomban felparázslott, de meglepő könnyedséggel elfojtotta magában az indulatait.

- Valóban nem szoktam - válaszolta kissé reszkető hangon. - Sokat tanultam itt, de nekem nem azt kell megtanulnom, amit neked és a többieknek.

- Megint végig akarod rágni ezt úgy, hogy ismered az álláspontomat? - kérdeztem elkedvetlenedve.

Mara lehiggadt, és a másik lábára helyezte a súlypontját, amitől kissé távolabbra mozdult tőlem, majd halkan, de határozottan felelt:

- Amikor a birodalmiak kiképeztek, rengeteg olyan dolgot tanítottak meg nekem, amit ti még csak most tanultok. Sokat gyakoroltam, és folyamatosan tökéletesítettem a tudásomat. Te és én közösen gyakorlatoztunk fénykarddal. Azt hiszed, hogy egy-két délután alatt szedtem fel mindazt, amit láttál?

- Hát, Kam vagy magam példáját tekintve, lehetséges az ilyesmi - válaszoltam a vállamat vonogatva.

- Ügyes, Keiran, de te is tudod, hogy nem igaz - vágta rá Mara.

- Rendben, egy pont Mara Jade-nek - jelentettem ki, és megadásom jeléül feltartottam mindkét kezemet.

- Mindennek a tetejébe, a kiképzés során a birodalmiak a sötét oldal módszereit tanították meg nekem, hogy azokkal merítsek az Erőből - magyarázott tovább Mara. - Hagytam, hogy az érzelmeim vezéreljenek, valahányszor cselekednem kellett. Azért jöttem ide, mert úgy hittem, Luke új dolgokat mutat nekem, amiket megtanul hatok, új képességeket, amelyeket elsajátíthatok, ehelyett azt mutatta meg, hogyan használhatom a világos oldalt. Ugyanazt csinálom, mint eddig, csak más az energiaforrás.

- Ami kicsit vékonyabban csordogál, és nem olyan könnyű hozzáférni - szúrtam közbe.

- Igaz, de nem is égeti ki a hajtóművet - tette hozzá Mara, aztán zöld szemét tágra nyitva megtisztelt egy általam még sosem látott pillantásával, amellyel legnagyobb meglepetésemre elárulta a sebezhetőségét, majd így folytatta: - A minap, amikor az önfeláldozásra beszéltél, a barátokat említetted, illetve azokat, akik nem tudnak felelősséget vállalni önmagukért. Én pedig elkezdtem töprengeni a Csempész Szövetségen. Rengeteg mindent kell végiggondolnom.

Megfontoltan bólogattam, majd a szemébe nézve megjegyeztem.

- És részben azért vállalkoztál erre a kis kalandra, mert nyomasztott a felelősség terhe.

- És én még azt hittem, hogy a KorBiz ügynökei nem valami okosak - hümmögte Mara.

- Vannak jó pillanataink - válaszoltam vigyorogva.

- Egészen a közelmúltig csakis magamért kellett felelősséget vállalnom - mondta ekkor Mara. - Képes voltam döntéseket hozni, de csakis taktikai szinten, amit nem éreztem tehernek. Azután, hogy Karrde a Szövetség élére állított, inkább stratégiai döntéseket kellett meghoznom. Sokkal nagyobb a nyomás. Persze, meg tudok birkózni vele, de nem akarok, pontosabban nem vagyok hajlandó csalódást okozni Karrdénak.

- Csak éppen kínosan érzed magad közben - jegyeztem meg mosolyogva. - Tökéletesen megértelek. Ezért maradtam meg egyszerű vadászpilótának a Zsivány-osztagban, holott már régen parancsnok lehetnék. Nem akarok túl nagyot harapni, hogy bármilyen körülmények között képes legyek lenyelni a falatot.

Mara megértőn bólogatott, aztán kissé éles hangon kijelentette!

- Fogadni merek, hogy a Korélia-rendszerben, a hozzád tartozó szektorban dolgozó csempészek nem rajongtak érted.

- Fel nem foghatom, miért - válaszoltam ártatlanul mosolyogva, - Talán értesítenem kellett volna őket a szúrópróbaszerű ellenőrzéseinkről, vagy valami ilyesmi? Ők ritka árucikkekkel kereskedtek, én pedig a légritkábbal: idővel.

- Óh, igen, a Kesselen - felelte Mara. - Ott elég lassan telik.

- És még csak felárat sem számítottam érte - dörmögtem, azzal, ellöktem magam az ajtókerettől, és kezet nyújtottam Marának. - Sajnálom, hogy elmész. Azt hittem, te és én némi életet lehelünk majd ebbe a helybe, és segítünk Luke-nak feljebb, a következő szintre juttatni a csapatot. Habozok kimondani, de élveztem a közös munkánkat.

Mara megjutalmazott ritka mosolyainak egyikével, és jócskán felderülve válaszolt:

- Ahhoz képest, hogy rögtön az elején vitatkoztunk, aztán meg ellopták a hajómat, ez a kaland sokkal jobb lett annál, mint amire I kezdetben számítottam. Köszönöm a segítséget. Ha van valami, amit megtehetek érted...

- Hát, ha már így rákérdezel: van - feleltem kényszeredetten vigyorogva. - Elég kiterjedt kapcsolatokkal rendelkezel a csempészek köreiben. Megeshet, hogy hallasz valamit Miraxról. Nagyra értékelném, ha hallanál valamit, aztán nekem is elmondanád. Mindörökre leköteleznél.

- Mit szólnál egy cseréhez? - kérdezett vissza, majd a padlóra szegezte a tekintetét, és kibökte: - Vigyázz Luke-ra helyettem, rendben?

- Hát persze, örömmel - válaszoltam neki habozás nélkül, aztán a szememet résnyire vonva meredtem rá. - Egészen pontosan mire I gondolsz? Azt tudom, hogy nem örül a távozásodnak...

- Az biztos - felelte, és jóval halkabban folytatta: - Az jár a fejemben, hogy egyszer már áttévedt a sötét oldalra. Tudom, hogy az eset azóta is arra ösztönzi, hogy tanítványokat képezzen, de szerintem fogalma sincs arról, hogy milyen komoly sebeket kapott. Az élménynek hihetetlenül megrázónak kellett lennie, és mára sem épült fel teljesen. Attól nem tartok, hogy visszaesik, de azért... nem tudhatjuk...

- Túl sokat szeretne elérni, túl gyorsan, igaz?

- Igen, ez őrá vall - felelte Mara.

Bólintottam, és a legszívesebben farba rúgtam volna magamat, amiért nem jöttem rá hamarabb. Luke számára - mint mindenki más számára - a sötét oldalon tett utazás olyan lehetett, mintha egyszerre több találatot kapott volna közvetlen lőtávolságból. A bakta - kezelés begyógyíthatta ugyan a testi sebeit, de az emlékeknek és rémálmoknak idő kellett, hogy eltompuljanak és elmúljanak. Jóllehet a Jedi nyugtató technikákkal megszabadulhatott a folyton rátörő idegességtől és zaklatottságtól, ezek csupán a tüneteket kezelték, de nem szüntették meg a kiváltó okokat. Azokat csakis az idő gyógyíthatta meg. Az idő, a szeretet és a barátok támogatása.

- Vigyázni fogok rá - ígértem -, te meg magadra vigyázz, jó?

- Úgy lesz - fogadkozott Mara Jade.

- És ha valamelyik csempész fickónál akadna némi felesleges ennivaló - folytattam lassan elmosolyodva úgy értem, jó ennivaló, amitől meg akar szabadulni, tudod, hol talál meg minket. ,

Mara a vállára emelte a zsákját, elsiklott mellettem, és visszaszól:

- Megkapod, KorBiz! Találkozunk pár parszekkel odébb az úton.

Miután Luke elköszönt Marától, szótlan komorságba merülve végeztette velünk a reggeli gyakorlatokat. Lerítt róla, hogy minden tőle telhetőt megtesz, hogy a legjobb formáját nyújtsa, de valahogy nem tudta beleadni a szívét. Felismertem ezt a fajta viselkedést: Iella beszámolóiból tudtam, hogy magam is ugyanilyen hangulatba kerültem az apám halála utáni időszakban. Luke túl sokat gondolt a történtekre, és leragadt a múltban, mialatt az egész univerzum elsuhant mellette a jövő felé.

Velem annak idején az történt, hogy Iella és Gil Bastra elvonszoltak a Kincseshajó-sor legócskább kocsmáinak egyikébe. A Fel Swoop nevezetű lebujban hemzsegtek a gyorsasági fogatosok és a versenysiklósok. Rengeteg koréliai whiskey elfogyasztása után a társaim rávettek, hogy elénekeljek egy jópofa dalocskát, amely a siklóbolondok elmebeli problémáiról és gyávaságáról szólt. Mármost az énekhangom bármikor őrjöngésre késztetne akár egy fogékony és elnéző közönséget is, és a kirobbanó tömegverekedés során a társaság szétverte a kocsmát. Szilárd tény viszont, hogy a sebeim és fájdalmaim visszarángattak a valóság talajára, és le is rögzítettek ott.

Legnagyobb sajnálatomra a Yavin-4-en egyetlen kocsma sem működött, és a raktárainkban egyetlen csepp szeszes ital sem akadt. És mert a tapasztalataim alapján úgy éreztem, némi testmozgás jót fog tenni Luke-nak, párbajra hívtam őt. Kam már korábban elmagyarázta, hogy léteznek bizonyos fogások, amelyeket csakis élő ellenféllel szemben tudok megtanulni, és hogy ő maga nem annyira tapasztalt, hogy gyakorolhatna velem. Luke-nak kellett gondoskodnia arról, hogy ne találjam el, és ő se találjon el engem. Mindez azt jelentette, hogy kőkeményen kellett összpontosítania, és azt remélnem, hogy ezzel kihúzom gondolatainak borongós világából.

Aktiváltam a fénykardomat, a penge búgó sistergése furcsán letompulva verődött vissza a hangár évezredes kőfalairól.

- Jogos a kérdés, hogy távozom-e, avagy sem - válaszoltam fennhangon. - Bőven van indokod, hogy feltedd. És nem, nem megyek sehová, hacsak ez az összecsapás nem zárul gyászosan valamelyikünk számára.

A zöld energiapenge életre kelt, és a mester szintén kiáltva válaszolt: - Hát akkor rajta, mutasd meg, mit tanultál! Lassú léptekkel közeledtem felé, és gyors csapást indítottam a bal válla irányába. Luke felrántotta a kardját, és jobb felső állásban, a Külső Védelmi Gyűrűben blokkolt. Egy ütemmel később lehajoltam, és előrevágtam, a bal lába felé, de ő szélsebesen lesüllyesztette a kardját, és könnyedén félresöpörte az enyémet. Az egymásnak ütköző pengék felragyogtak, és a fény elmosta a mester szenvtelen arcára vetűlő árnyékokat.

Nagyjából az, amire számítottam - állapítottam meg magamban, és a jobb kezembe vettem a kardomat. Gyors ütemben közeledtem, és függőlegesen lefelé tartó csapást indítottam a mester felé. Mialatt a pengém félúton járt, felgyorsítottam a mozgását, és ezzel rákényszerítettem Luke-ot, hogy a Középső Gyűrűben blokkoljon. Tovább

nyomultam felé, közben a jobbomat előrelöktem, majd lesiklattam a pengémet az övé mentén. A kellő pillanatban még lejjebb rántottam, és Luke szegycsontjának vágtam a markolatom alsó végét, ezalatt beakasztottam a jobb lábamat a mester jobb lábába, és hanyattlöktem őt.

Nyomban elhátráltam tőle, de közben elégedetten láttam, hogy meglepett kifejezés ül ki az arcára.

- Ha engem nem is tisztelsz - mondtam neki eléggé éles hangon - akkor legalább azt tiszteld, amit Kam megtanított nekem.

Luke lassan tápászkodott fel, de a fénykardja mindvégig kettőnk között maradt. Én a csípőm jobb oldalánál tartottam a markolatot, a penge rézsútosan meredt felfelé a testem előtt, és a hegye a bal vállam közelében lebegett. Hirtelen dobbantottam egyet a lábammal, mintha rohamra indulnék, mire Luke fél lépéssel hátrébb mozdult.

Na, most már kezd figyelni - gondoltam derűsen, aztán kivártam, hogy összeszedje magát, és megindultam felé. Szűk félkörívet leírva közeledtem a bal oldala felé, majd háromszor lesújtottam, előbb rézsútosan, majd felülről, végül visszakézből, hogy távol tartsam őt magamtól. Aztán hosszan előrelépve villámgyors, nyílegyenes döfést indítottam. Luke keresztben elrántotta maga előtt a pengéjét, és ezzel jobbra söpörte az enyémet.

A mester diadalittasan felnevetett, de nyomban el is hallgatott, ugyanis - mialatt elütötte a kardomat - én a hátul lévő bal lábamra helyeztem a testsúlyomat, majd a jobb lábammal közepes erővel hasba rúgtam őt. Luke kétrét görnyedt, és néhány lépéssel távolabbra tántorodott, de ezúttal nem adtam időt neki arra, hogy összeszedhesse magát. Keményen és gyorsan nyomultam felé, végtelen hurokban forgattam a kardomat, és hol magasan, hol alacsonyan előrekaszáló csapásokat mértem rá. A mester kitartóan védekezett, közben felnézett rám, és a tekintete hirtelen megváltozott - immáron elszáll l kifejezés sugárzott a szeméből.

Egy ütemmel később belefutottam egy Erő-falba, szabályosan visszapattantam róla, és vagy két méterrel hátrébb térdre roskadtam. Vér ízét éreztem a nyelvemen, de tudtam, hogy az valójában az orromból csorog, ami eléggé sajgott. Éreztem, hogy nem tört el, viszont egyenesen nekiugrani egy szilárd valaminek, ritkán kellemes élmény.

Megtöröltem az orromat a zubbonyom ujjával, és a gyenge fényben mind a sötétzöld szövet, mind a rákerült vér feketének látszott.

- Ügyes trükk - jelentettem ki elismerő hanghordozással.

Luke vicsorgásnak is beillő, vad és torz vigyorra húzta a száját. Egyetlen szó nélkül megindult felém, és általam korábban sosem látott gyorsasággal, kecsességgel és céltudatossággal mozgott. Villámgyors csapást mért rám, amely a jobb vállamtól a derekamig kettéválasztotta volna a testemet. Egy pillanatra megláttam, hogy meglepődik, ugyanis arra számított, hogy a jobb felső állásban fogok hárítani, de én hagytam, hogy a pengéje áthatoljon a Külső és a Középső Védelmi Gyűrűmön. A legbelső körben ütöttem félre a kardját, aztán gyorsan előreléptem, és a bal vállamat az állába vágtam, de akkora erővel, hogy a két fogsora jól hallhatóan összecsattant. Rögtön ezután a bal hüvelykujjamat a bordái közé döftem, aztán lebuktam egy vízszintes csapás elől, amely a szemöldököm vonaláig visszanyírta volna a hajamat. Végül mély guggolásba zuhantam, a bal lábamat félkörös ívben előrerúgva összeakasztottam a mester bokáit, mire ő hanyatt esett, és ismét elterült a kövezeten. Ahogyan az imént tettem, ezúttal is eltáncoltam tőle, majd lenéztem rá, és megjegyeztem:

- Ennél azért jobbnak hittelek.

Luke lassan feltápászkodott, bal kezével letörölt egy keskeny vércsíkot a szájáról, és meglepően higgadtan kijelentette:

- Kölyökkoromban keveset verekedtem. Engem és a barátaimat Inkább a siklóversenyzés érdekelt, semmint a közelharc.

- Akkor talán siklóversenyzőnek kellett volna menned, nem Jedinek - válaszoltam a fejemet csóválva.

- Látom, nem érted - állapította meg Luke, azzal kiköpött némi véres nyálat, és hozzátette: - Különféle dolgok zajlanak itt. Az erők folyton változnak.

- Talán megérteném, ha beszélnél ezekről a jelenségekről - válaszoltam, és leeresztettem a kardomat. - Te vagy a mester, de ez nem jelenti azt, hogy magadra kell venned minden felelősséget. Ezt már te magad is megtapasztalhattad. Megengedted Tionne-nak, hogy tanulmányozza és megossza velünk a Rend történelmét. Kam vezényli a gyakorlatok egy részét, engem pedig ráállítottál a sötét alak kilétének kiderítésére. Jut eszembe, Dorsk 81 felderítőnaplója alapján valószínűleg sikerült azonosítanom Exar Kun szentélyét. Arra gondoltam, hogy ma délután körülnézhetnék ott.

- Nem - vágta rá Luke, és határozottan megrázta a fejét. - Egyedül nem mehetsz oda. Sőt nem akarom, hogy akár csak egyetlen tanítvány odamenjen.

- Rendben - feleltem habozás nélkül -, akkor te mész oda, én meg elkísérlek, hogy szükség esetén támogatást nyújtsak.

Luke tétovázott, aztán megcsóválta a fejét, és kijelentette:

- Nem, most nem lehet.

- Miért nem?

A mester lehunyta a szemét, sóhajtott egyet, és megkérdezdte:

- Nemrégiben elmeséltem neked, hogy annak idején megéreztem, amikor a barátaim bajba kerültek a Bespinnen, emlékszel?

- Persze, azt mondtad, láttad a jövőt - feleltem, és gyanakodva méregettem őt. - Azt mondtad, Darth Vader szándékosan csinálta, hogy tőrbe csaljon téged.

- A közelmúltban hasonló látomások törtek rám. Baljós megérzéseim támadtak - közölte Luke, és az arca eltorzult, mintha fájdalmak gyötörték volna. - Szörnyű csapás fenyeget minket. Amíg Mara itt volt közöttünk, kicsivel eltávolodott tőlünk, de most már sokkul közelebbinek érzem.

- Hát kezdjél vele valamit! - javasoltam elkomorodva.

- Mit? - kérdezte Luke már-már könyörögve. - Nyomasztó érzésem van, hogy katasztrófa közeleg. Mindenkit és mindent érinteni fog. És nem tudok kitalálni semmit, amivel megakadályozhatnám.

A bal kezemmel letöröltem némi vért az orrom alól.

- Lassítsunk le egy kicsit! - kértem aztán a mestertől. - Azt tudod, hogy ez a katasztrófa, ez a jövő teljességgel szilárd, vagy még képlékeny?

- A jövő mindig képlékeny, de én nem tudok kieszelni semmit, amivel megváltoztathatnám.

- Nézd, mester, elsiklasz két dolog felett - válaszoltam neki, és magyarázni kezdtem: - Először is, a gondolkodás közelebb van a próbálkozáshoz, mint a cselekvéshez, ha érted, mire gondolok. Ahhoz, hogy megváltoztassuk a jövőt, nem elég tervezgetni, cselekednünk kell! Jóllehet a Jedik védelemből cselekszenek, és nem agresszióból, ez még korántsem jelenti azt, hogy szükség esetén nem léptethetünk életbe agresszív védelmi intézkedéseket.

Luke töprengve bólogatott, és megkérdezte:

- És mi a másik dolog?

- Talán nem te vagy az egyetlen, akinek cselekednie kell. Talán nekem is kéne, vagy Kamnak, vagy mindnyájunknak együttesen feleltem, majd sóhajtottam egyet és folytattam: - Megtanítasz minket arra, hogy hogyan használjuk az Erőt, hogyan nyissuk meg magunkat a világos oldal energiáinak, és mélyen belénk plántáltad, hogy teljes felelősséggel örökösei vagyunk a Jedi-hagyománynak. Ahhoz, hogy elhárítsuk a közelgő katasztrófát, és megszabaduljunk Exar Kuntól, vagy akárki legyen is a sötét alak, talán mindannyiunknak fel kell vállalnunk mindazt a felelősséget, ami azzal jár, hogy valaki Jedi. Pillanatnyilag egyedül viseled az összes felelősséget. És lassan összeroskadsz azon jelenségek súlya alatt, amelyeket te kudarcok sorozatának látsz. Mara Jade nem azért ment el, mert kudarcot valllottál vele, hanem azért, mert sikert arattál. Megtanulta azt, amit meg kellett tanulnia, még ha az nem is vág egybe azzal, amit szerinted meg kellett volna tanulnia. Azért ment el, mert nem akart cserbenhagyni másokat, akik iránt felelősséget érzett. Luke kinyitotta a szemét, és halkan megjegyezte:

- Arról beszélsz, hogy úgy bánok veletek, mintha gyerekek lennétek...

- Igen, nagyjából erről van szó - feleltem határozottan.

- Ne vedd sértésnek, de az Erő tekintetében gyermekek vagytok m közölte a fejét ingatva Luke.

- Ez tökéletesen igaz, mester, de az is, hogy a csapatunk a legkülönfélébb felnőttekből áll - válaszoltam a kezemet széttárva. - Kyp volt közülünk a legfiatalabb, és ő körülbelül annyi idős most, mint amennyi te voltál, amikor megkezdted a felkészülést. Annyi idős most, mint amennyi én voltam, amikor elmentem a KorBiz Akadémiára. Addigra már a személyiségünk eléggé kifejlődött, nem igaz? Azok, akik eljöttek ide, hogy tanuljanak tőled, már eldöntötték, hogy felfedeznek egy új életet. Hagynod kell, hogy megtehessük. Kihívások elé kell állítanod minket, de ezek nem szólhatnak csak a sziklák méreteiről vagy az elmetrükkök hatótávolságáról. Ezek a kihívások a képességeinket teszik próbára, nem a jellemünket, márpedig az eddigi kudarcok jellemhibákból eredtek.

- De még nem álltok készen az effajta kihívásokra - vetette ellen Luke.

- Valóban nem, ha velőt rázó kihívások elé állítasz minket - feleltem, majd rámutattam a jobb kezére, és megkérdeztem: - Sokat tanultál a bespini kudarcodból?

- Igen - mondta halkan Luke, és megmozgatta az ujjait.

- Hát akkor hagyd, hogy elkövessünk néhány apróbb hibát, hogy megtanuljuk kezelni azokat - magyaráztam tovább. - Annak idején B KorBiz-nál az a mondás járta, hogy kétféle versenysiklós van: aki már bukott, és aki bukni fog. A Jedik sem úszhatják meg kudarcok nélkül, és ha nem tanulják meg kezelni ezeket, ha nem fogják tudni, hogyan állhatnak talpra, elveszíted őket.

Luke kikapcsolta a pengéjét, és fojtott hangon felelt:

- Végig kell gondolnom mindazt, ami mondtál.

- Ne csak gondolkodj, mester, cselekedj! - mondtam határozóttan, azzal én is deaktiváltam a fegyveremet, és miután ránk borult a sötétség, hozzátettem: - Ha nem cselekszel, az a bizonyos katasztrófa talán olyan mértékű lesz, hogy egyikünk sem vészeli át.